A Képviselőtestület házatájáról


Önkormányzati testületünk szeptember 27-én tartotta rendes ülését. Összesen 18 napirendi pontot tárgyalt ez alatt. Elsőként a Képviselőtestület határozatainak végrehajtásáról és a polgármester két ülés között végzett munkájáról hangzott el beszámoló Hajnal András polgármester előadásában.', 'A napirend során külön kitért a komp üzemeltetésére, mert az új EU-s jogszabályok szerint a komp kötélvezetését át kell alakítani, s vagy 15 méter magasan, vagy pedig a Tisza medrében kell vezetni a kötelet. Mivel egy, a műszaki megoldásokban jártas szakértő megtekintette a tiszaberceli kompot és a mederben történő kötélvezetés Tiszabercelen megoldható, így kevés átépítéssel a komp üzemeltetése várhatóan folyamatos lesz a településen.

Második napirendként a költségvetési rendelet módosítására került sor, majd ezt követően a 2004 évben benyújtott pályázatokról hangzott el tájékoztató. Az önkormányzat összesen eddig 20 pályázatot nyújtott be, illetve ezen felül több, a civil szervezetek részére benyújtott pályázat elkészítésében segítettek a Polgármesteri Hivatal dolgozói. A pályázatok elbírálása folyamatos, sajnos több pályázatunkat forráshiány miatt utasították el. Így pld. a téglagyár épületének a felújítását, illetve a település Fő utcája utcaképének megváltoztatását. Mindkettőt, rövid átdolgozást követően az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program, EU-s pénzalapra ismét benyújtunk.

Tájékoztató hangzott el a Polgármesteri Hivatalban lezajlott ellenőrzésről, melyet a felügyeleti szerv, a Közigazgatási Hivatal végzett. Adóügyben, anyakönyv, ügyiratkezelés, valamint a személyi adat és lakcímnyilvántartás területeken. Alapvetően jónak mondható a hivatal munkája, több területen mintaszerűnek mondták a hivatali ügyintézést, ugyanakkor néhány olyan területre is ráirányították a figyelmet, amelyben változnia kell az ügyintézésnek. Alapvetően azonban a Polgármesteri Hivatal ezen területeivel az ellenőrzők elégedettek voltak. Megalkotásra került a talajterhelési díjról szóló önkormányzati rendelet. A rendelet szerint 120. Ft/m3 talajterhelési díjat kell fizetni minden olyan tiszaberceli lakosnak, aki előtt elmegy a szennyvízcsatorna-hálózat de arra nem kötött rá. Talajterhelési díj fokozatosan kerül bevezetésre, 2004-ben ennek a 20 %-át, kell megfizetni és 2009-re kell a díj 100 %-át.

A polgármester a 2004. évi beruházásokról is tartott tájékoztatót, amelyben kiemelte a telefonhálózat bővítésének munkálatait, valamint a szennyvíztisztító telep bővítésének munkálatait. Ezen túl arra irányította a figyelmet, hogy az előkészületek éve volt a 2004-es, hiszen a Gávavencsellő – Balsa - Tiszabercel belvízelvezetésének a pályázata ismét benyújtásra került. Ibrány – Paszab - Tiszabercel összekötő út építésére szintén pályázatot nyújtottunk be, az óvoda ebédlőjének az építésére, valamint a Tiszabercel – Tiszakaráddal összekötő út építésére is pályáztunk. Ezeknek a pályázatoknak az elkészítése pénzbe került, és az eddig befektetett összegekből majd csak akkor látunk vissza, ha pályázataink sikeresek lesznek. Ha a látványos beruházásokról nem is, de olyan előkészületekről beszámolhatott, amelyek várhatóan 2005, 2006 évben döntően megváltoztatják majd a települést. Döntött a testület arról, hogy december 31-ig valamennyi iskolás részére biztosítja az iskolatejet, ellentétben az eddig elmondottakkal ez sem ingyenes, mert az áfát az önkormányzatnak ki kell fizetnie. Ezt nem hárítja rá az önkormányzat a szülőkre, hanem a költségvetéséből átcsoportosítás útján biztosítja az ehhez szükséges összeget. Döntött a testület arról, hogy pályázatot nyújt be a sportöltöző felújítására. Talán nem véletlen, hogy a döntés megszületett, függetlenül attól, hogy jelenleg a sport-élet a településen az elmúlt évekhez képest szerény, ugyanakkor a település értékét képezi a sportpálya és annak környéke. Ha akár tömegsportra, vagy egyéb közösségi rendezvényre kerülhet sor, akkor is méltó körülményeket kell biztosítanunk.

Október 23-át a Képviselőtestület az Általános Iskolásokkal együtt ünnepeli, október 22-én pénteken 13 órától az általános iskola tornatermében. A testület elfogadta az orvosi ügyelettel kapcsolatos változásokat. A jelenlegi jogszabályok szerint egy orvos 60 óránál többet nem dolgozhat egy héten, amelybe az ügyeleti időszak is beletartozik. Ezért szükséges hogy több település fogjon össze és így oldják meg az önkormányzatok a rájuk háruló kötelező egészségügyi ellátást. Ennek értelmében Balsa, Gávavencsellő, Tiszabercel, Buj – Paszab, Ibrány közösen fogja ellátni az orvosi ügyeletet. Összesen 12 orvos bevonásával, valamint gépkocsivezetőkkel, asszisztensekkel, az Ibrányi mentőállomás mellett. Az orvosi ügyelet nem csak hétvégére, hanem hétköznapra is szól. 17 órától reggel 7 óráig. Itt az orvosok 12 óránként váltják majd egymást. A Képviselőtestület tisztában volt azzal, hogy a döntés meghozatalát követően a tiszaberceli orvosi ellátás színvonala várhatóan csökkenni fog, hiszen eddig a háziorvos függetlenül az ügyeleti idejétől fogadta a betegeket, most azonban a jogszabály nem engedi meg a részére azt, hogy ügyeleten kívül a betegeket ellássa. Az önkormányzatok között a részletek tekintetében lapzártánkig folyt az egyeztetés. Ezt követően módosításra került a szociális rendelet, ahol a lakásfenntartási támogatások benyújtásának határidejét módosította, így az elbírálást folyamatossá tette a bizottság részéről A testület támogatta a körzeti megbízott telefonhasználatát, részére egy új készüléket vásárol, ezzel is hozzájárulva a település közbiztonságának növeléséhez. A képviselőtestület következő ülését várhatóan október 25-én tartja.