Bogár Ferenc

Vannak bizonyos dolgok, amelyek mindennapi életünkhöz alapvetően hozzátartoznak. Ilyenek például az evés, ivás, általános biztonságérzet, stb.

Fontosságukat igazából csak akkor érezzük, ha hiányt szenvedünk bennük. És azon pedig abszolút nem is gondolkozunk, hány ember is fáradozik azon, hogy ezek az alapvető szükségletek mindig rendelkezésünkre álljanak.

Az utóbbi időkben a Tisza egyszer-egyszer megrémisztett minket. Láthattuk különböző médiákban, mekkora pusztításra képes, és elgondolkozhattunk rajta milyen fontos is azoknak az embereknek a munkája, akik a természet eme hatalmas erejét próbálják féken tartani. Ezen emberek közzé tartozik Bogár Ferenc is.

Halász dinasztiából származik, ezért nem is volt kétséges a pályaválasztás. Édesapja, sőt nagyapja is halász volt, a Tiszai környezet erősen megfertőzte. A Kossuth gimnázium után a Vízügyi Szakközépiskolában tanult, majd 1968-tól Bercelen kezdett el tevékenykedni. A nagy, 70-es árvíznél már szűkebb hazánk területén szorgoskodott, és gyűjtött tapasztalatok árvízvédelem terén. <br>Természetesen a ranglétrát neki is végig kellett járni, amíg területi felügyelővé nevezhették ki. Nagyon sok ismeretet, tapasztalatot szerzett Medveczky Lászlótól, aki elődje és egyszersmind tanítómestere is volt. Nem szabad azonban elhamarkodottan arra gondolnunk, hogy munkája csakis az árvízvédelemre szűkül be. <br>Végeláthatatlan feladatok sora várja nap, mint nap. A Felső-szabolcsi övezet legalsó pontja csak Bogár Ferenchez tartozik. A folyót tekintve Tiszatelektől egészen Tokajig, a gátat tekintve pedig Tiszatelektől Gávavencsellőig csak az ő szava az irányadó. <br>Ínyencségképpen pedig még ezekhez jön a Lónyai csatorna Kótajig tartó szakasza, na és persze minden belvizes terület. Ezeken a területeken folyamatos felügyeletet kell tartani, napi jelentési kötelezettséggel. Segítségére van ebben 8 gátőr és 3 csatornaőr. Árvizes időszakban ezek a feladatok hatványozottan jelentkeznek. Egy I. fokú készültségnél 2 óránként kell a vízállást olvasni és folyamatosan jelenteni, II. fokú készültségnél már éjjel-nappali ügyeletet tartanak, és folyamatosan járőröznek, III. foknál pedig már 500 méterenként kell biztosítani járőr párokat. A rendkívüli készültségnek pedig azt hiszem az utóbbi időben már tanúi lehettünk, hiszen akkor már bevonják a katonaságot és a polgárvédelmet is. Szerencsére szűkebb környezetünkben erre ritkán van példa. Előnyt élvezünk a Szatmári területekkel szemben annyiban, hogy míg nekik csak 10-16 órájuk van egy-egy felkészülésre, addig nekünk bő 2 nap.

Sokkal nagyobb problémát jelen viszont a belvíz szabályozása. Iszonyú teher nehezedik ilyenkor Bogár Ferenc vállára, hiszen az ő felelőssége dönteni ilyen esetekben. Hol és mikor szivattyúzzanak, hova vezessék a felesleges vizet, az esetleges károkat hogyan enyhítsék és még megannyi kérdés, amire mind-mind választ kell találni.

A fejlesztési feladatok koordinálása már egy kicsit hálásabb feladat, hiszen itt végre nem kapkodásból és gyors döntések sokságából kell valamit létrehozni. A egyik legfontosabb fejlesztés régiónkban a Lónyai csatorna torkolati zsilipének a megépítése. Ezzel elkerülhetőek lesznek a korábbi évek csatornán észlelt magas vízállásai. Fontos feladat még a töltés stabilizáció is, illetve tervek között szerepel egy kerékpárút megépítése is a Dombrád-Szabolcs közötti árvízvédelmi töltésen. Jelentős összefogás tapasztalható ezen a téren az érintett települések (köztük Tiszabercel) polgármesterei között is, több pályázat lett már benyújtva ezzel kapcsolatban. Meglehetősen nagy idegenforgalmi értéket képviselne ha megépülne...

Egy Tiszai területi felügyelő szabadideje is szorosan össze kell hogy függjön a környezettel, a Tiszával. Egy kilométernyi hosszan béreli a folyót Bogár Ferenc, ahol hódolhat egyik kedvenc szenvedélyének, a halászatnak. Fiai, Ferenc és Imre is megfertőződtek ilyen téren, hiszen gyakran járnak az apjukkal egy-egy ilyen halvadászatra. Na persze nem csak halra, hanem erdei vadakra is vadásznak, ugyanis ez a másik kedvenc időtöltése a családnak. Emellett sok örömet hoz számara eddig egyetlen unokája Zsombor, aki maradék szabadidejét köti le a nagyapának, aki a rengeteg teendő mellet szabadidejét áldozva teljes mellszélességgel támogatta a tavalyi és a közelgő halászléfőző versenyt, melyet az egyesület bronz diplomával köszönt meg.

A csendes, mondhatni idilli Tisza parti szivattyútelep mindennapjairól hallva, csak a magam fajta laikus gondolja, hogy kissé unalmas. Itt bizony egy-egy alkalommal megpezsdül az élet...