Kaszáló verseny Ibrányban

A Rétközi Kulturális és Turisztikai Napok eseménysorozat következő állomása az Ibrányi Kistérségi Napok voltak augusztus 19 – 22. között.

Tiszabercel a 21-én megrendezett kaszáló versenyen képviseltette magát. Csapatunk a Csatlós Zoltán, Mészáros Antal, Szilágyi Gábor összeállításban László Antal igazgató úr vezetésével vett részt a versenyen. A kaszásokat elkísérte Görömbei Lajos is, mivel a csapat szervezését az Arany-Parmen BT. vállalta be. Nem okoztak csalódást, mert nagyon ütőképes gárdát hoztak össze, bár a kötélhúzáson elért siker még várat magára.

Rajtunk kívül Vasmegyer, Paszab valamint Ibrány 2 csapattal versenyzett. A feladat egy 500 m2 –es rét 30 perc alatti lekaszálása volt. Ez egyetlen csapatnak sem sikerült. A mieink 47 perc alatt végeztek a feladattal. A falugazdászokból álló zsűri az időn túl értékelte a tarmagasságot, a lekaszált rendek szabályosságát és a tarló szálkásságát. Végeredményben az Ibrányi I., Paszab, és az Ibrányi II. csapat mögött a IV. helyen végeztünk. Versenyzőink a rendezők jóvoltából egy kaszával, kaszakővel és annak tartójával lettek gazdagabbak. Az esemény szépséghibája volt, hogy az eredményhirdetésig eltelt több, mint 4 óra alatt a szervezők megfeledkeztek a versenyzőkről, de köszönjük a paszabiaknak, hogy vendégül láttak bennünket, így összességében egy színvonalas versenyen vehettünk részt.