Torma József

Torma József

Mostanában egyre többször észreveszem magamon, hogy egy-egy fárasztó nap, hosszabb utazás után szinte már alig várom, hogy Tiszabercelre hazaérjek. Alighogy meglátom a helységtáblát valahogy automatikusan lekapcsol a napi gondokról az agyam és sikerül mindig valahogy lazítani. Egyre inkább úgy érzem rohanó világunknak egy kis oázisa ez a falu. Egyesek az mondják: Csabikám, kezdesz öregedni! Pedig egyáltalán nem erről van szó, holott tényleg öregszem. Egyszerűen csak jó és megnyugtató ez a csendes kis falusi élet.

Ezért is örültem nagyon, mikor megismerkedtem Torma Józseffel (sokaknak csak Jocó bácsi;), hiszen ő teljes egészében osztja a fenti véleményemet. Mi sem igazolja ezt jobban, minthogy törzsgyökeres nyíregyházi létére az év jelentős részét Tiszabercelen tölti feleségével Magdika nénivel, akinek kedvessége és vendégszeretete nyugodtan állíthatom párját ritkítja. Itt a tiszaberceli üdülő részen szinte egymásnak adják a kilincset a barátok ismerősök, rokonok. De különösen unokáit várja nagy szeretettel, akik mára felcseperedtek, de a régi emlékek a várépítésről, a babaházi reggelikről, a fáramászásról s a Tiszabercelen híres átfordulós hintáról még elevenen élnek. Persze a hintát csak profik használhatják eredeti céljára. Mondjuk mint Jocó bácsi.

Ezelőtt 3-4 évvel még vállalkozott a nem mindennapi mutatványra, melynek során erős szíjak segítették, bár előfordult az is, hogy azok nem bírták a kiképzést. Mára a kedves szavú feleségnek sikerült meggyőzni Őt arról, hogy túl a hetvenen hagyjon fel a hintán való hetvenkedéssel. Ami azt illeti sportos múltja előre vetítette ezt a bátorságát. Még felsorolni is nehéz mindazon sportágakat, melyekben egyetemi évei alatt, majd az NYVSC-ben részt vett. Kezdődött az asztalitenisszel. Ezen szenvedélyét később NB II-es szinten űzte egy nyíregyházi kisipari szövetkezet csapatánál, de szerepelt természetesen a tejipar üzemi csapatában is. Szintén az egyetemi évekhez kapcsolódik a kosár- és röplabda szakágakban való szereplése. Az igazi nagydobást azonban az atlétikában követte el. Egyetemi évei alatt gerelyhajításban országos második helyezett volt, majd később ifi válogatott. AZ NYVSC-nél is a nehéz atlétika játszotta a főszerepet. Itt aztán sok mindenben kipróbálta magát, így súlylökésben, diszkosz-, és kalapácsvetésben, magas-, és hármas ugrásban.

Jocó bácsi Nyíregyházán született, itt végezte általános és középiskolai tanulmányait, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen 1954-ben szerzett mérnöki diplomát. 1955 decemberében házasodott meg, házasságából két gyermeke született, akik három unokával ajándékozták meg Őt. Hosszú éveken át a nyíregyházi Tejiparnál beruházási és műszaki osztályvezetőként dolgozott. Sokak felteszik a magától adódó kérdést:

- Miért jön egy született városi a kényelmes, minden komforttal és kényelemmel felszerelt városi lakásból egy ilyen kis faluba?

A válasz az előzményeket ismerve kézenfekvő. Ilyen beosztásban az embernek rengeteg teher és probléma nyomja a vállát, ezért ha csak egy mód van rá szabadidejében próbálja ezeket valahogy szelektálni a gondolataiból. Csakhogy ha közel lakik a munkahelyéhez akkor ez egyáltalán nem olyan egyszerű, hiszen bármilyen kis gond van a munkahelyen, már csörög is a telefon. Ezért is volt egyértelmű a megoldás: Tiszabercelre kell költözni legalább a szabadság alatt. Nem volt ráadásul ismeretlen sem a község, hiszen cserkészként a berceli cserkésztáborban volt idő a környezet megismerésére. Így indult el tehát 1969-ben a telekvásárlással az egész falusi korszak. Egy év múlva megkezdődött a kis víkendház építése, fák ültetése, s az egész telek csínosítása. És bármilyen hihetetlen még most sincs kész! Jocó bácsi elmondása szerint mindig akad a ház körül tennivaló. Májustól egészen november elejéig kint laknak a kis Tisza parti víkendháznak már nem is annyira, mint inkább családi háznak nevezhető épületben.

Az ide érkező vendéget akikben soha nincs hiány gyönyörű rendezett, fásított kertecske fogadja. Természetesen a fák hűvösében egy kis kerti teraszon lehetőség nyílik a hintaágyon hanyatt dőlve egy-egy jóízű beszélgetésre is.

Annak ellenére, hogy most ismerkedtünk csak össze, Jocó bácsi falusiakat is megszégyenítő közvetlenséggel beszélt arról mekkora fejlődésen ment át a környék, szinte a városi lakásuk komfortfokozatával vetekszik. Nem is tudná elképzelni magát a négy fal között, hiszen ez semmivel össze nem hasonlítható érzés, amikor a házból a szinte érintetlen természetbe lép az ember. Reggel madárfüttyre lehet ébredni a teherautó hangja, dudálása, vagy éppen a szomszéd lakásban lakók ajtócsapkodása helyett. Arról nem is beszélve, hogy a várossal ellentétben itt az öltözködés is sokkal lazább, kötetlenebb.

Mindezeket végiggondolva, szerintem sok olvasó egyetért velem a bevezetőben foglaltakkal. Hiszen csak akkor fogjuk igazán értékelni szülőfalunkat, Tiszabercelt, ha megtudjuk milyen is élni kis falunkon kívül.