A kihívás napja

Május 26-án története során először Tiszabercel és Paszab községek a Kihívás Napjára neveztek. Korábban, hetekkel megkezdődött a szervezés, Bíró Sándor tiszaberceli testnevelő ötlete nyomán, aki felvetette azt, hogy ebben az évben a két település vegyen részt ezen az eseményen.', 'Mind Tajthy Péter, mind Hajnal András polgármesterek nyitottak voltak, így Paszab és Tiszabercel települések közösen rendezték ezen eseményeket.

Voltak megmozdulások, melyek egy-egy településhez-, voltak olyanok, amelyek a két településhez kötődtek. Így korán reggel tornázhattak a Horizont Tex Kft. Dolgozói, majd ezt követően fél nyolckor az általános iskola udvarán a gyerekek, a pedagógusok és a polgármesteri hivatal köztisztviselői láttak neki annak, hogy 15 percnyi mozgással kezdjék a napot. Ezt követően volt az eseménysorozatban kerékpározás, hintóhúzás, foci és kötélhúzás. Talán a legnagyobb népszerűségnek a Paszab-Tiszabercel határán megtartott kötélhúzásnak volt, ahol számos csapat mérte össze erejét. Bár nem a verseny volt az elsődleges mégis a két település hagyományai nem hagytak szó nélkül egy-egy versenyszámot.

És csípős megjegyzésekkel bíztatta egymást a két település. Mivel azt mondtuk, hogy az eredmény nem számít, így nem is számolunk be arról, hogy a tiszaberceliek többször húzták el a paszabiakat. De nagyon szép kezdeményezése volt annak, hogy a két település között meghúzódó éles ellentétek ezzel az eseménnyel is tompuljanak és az a 2002-ben elkezdett együttműködés, amely már számos közös gyümölcsöt hozott tovább érjen és a két település közelségéből adódó hasznot továbbra is kamatoztatni tudjuk.

A berceli napló hasábjain is szeretnénk megköszönni Kolozsi Krisztina szervező munkáját, aki nélkül ez nap nem jöhetett volna létre, Természetesen köszönjük az írásban már neveztteken túl Hegedűs Zoltán paszabi testnevelő, Czene Mariann paszabi köztisztviselő áldozatos munkáját, akiknek köszönhetően ez a nap ilyen remek szervezéssel folyhatott. A Berczel TV nézőit talán először ifj. Sánta József felvételei szórakoztatták, aki Czene István irányítása alatt bontogatta ezen a napon szárnyait. S bár a napközbeni látogatottság a település adottságai miatt kissé alul maradt a szervezők által reméltnek az esteli remek hangulatú kötélhúzás minden bánatunkat elmosta, minden várakozásunkat felülmúlta. Ezen a sikeren felbuzdulva, ha nem is Kihívás Napja címmel, de Tiszabercel-Paszab kötélhúzó viadal bizonyára lesz, mely jó erőfelmérő mindenképpen a Tiszán keresztüli kötélhúzó viadalnak.