A Pünkösdi Lovasnap

A Tiszamenti Lovasklub karöltve számos támogatójával május 30-án ismét megrendezi a nagy hírnek örvendő Pünkösdi Lovasnapot a Vásártéren. Az esemény fővédnöke Dr. Hanusz Árpád lesz, aki a Lovasturizmus Észak-Alföldi Regionális elnöke.', 'Védnökökként olyan személyeket tisztelhetünk, mint Petrika Ibolya a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sporthivatal igazgatója, Hajnal András községünk polgármestere, Tajthy Péter Paszab község polgármestere, valamint Papp János településünk jegyzője.

Díszvendégként várjuk a rendezvényre Gazda Lászlót a megyei közgyűlés elnökét és Dr. Szilágyi Dénest, aki a megyei közgyűlés alelnöke. Szponzori felhívásunkra számosan jelentkeztek, így több mint negyven támogatója van az eseménynek. Vannak, akik készpénzt adtak, sokan, pedig segítséggel, gépekkel, eszközökkel járulnak hozzá ahhoz, hogy ez a nap ugyanolyan fényesre, magas színvonalúra sikerüljön, ahogy azt megszoktuk Tiszaberceltől, ahogy azt a lovasok is megszokták Tiszaberceltől. A megyei lovas élet legnagyobb és legnívósabb eseményévé nőtte ki magát a berceli Pünkösdi Lovasnap, mely reményeink szerint az idén sem lesz másképpen.

Az idén nem tapsolhatunk fogatoknak, hiszen minden évben óriási csúszást és szervezési bonyodalmat okozott a fogatok versenye, ezért e helyett egy A1 kategóriás versenyszámnak örvendhetünk majd díjugratásban, mely még nem volt Tiszabercelen.

Sor kerül az idén is a Pünkösdi Lovaskirály választásra, a Szittyalegény avatásra, malac- és egyéb jószágfogásokra. Tehát úgy tűnik az idén is egy felejthetetlen élménnyel lehet gazdagabb mindaz, aki kilátogat a Vásártérre.

Az V. Tiszaberceli Pünkösdi Lovasnap programja

8.00 B 1 – es díjugrató verseny

10.00 A Lovasnap köszöntése

10.20 Tiszaberceli Nyugdíjas Egyesület műsora

10.30 B 2 - es díjugrató verseny

13.00 Lovas Divatbemutató

13.30 Pünkösdi Lovaskirály választás

1. Forduló: Pontgyűjtéses díjugrató verseny

2. Forduló: Székfoglaló verseny

3. Forduló: Lángos evés nyeregből

14.30 B 3 – as díjugrató verseny

16.30 Szittyalegény avatás, malac-, kecske-, és csirkefogó verseny.

17.00 A-1-es díjugrató verseny

18.00 Tombola sorsolás

Napközben: Modellező bemutatók