Olyat szeretnék alkotni, amit előttem még senki...

Iskolánk történetének eddigi legkiemelkedőbb eredménye született Győrben, az Öveges József Országos Fizikaversenyen május 21-23-án. Örömmel emlékezünk vissza erre az eseményre. Tihor Józseffel és Hullár Dáviddal a Bessenyei György Általános Iskola diákjaival Czene Istvánné tanárnő beszélgetett a sikerek apropóján.

- Milyen előzetes megmérettetéseken vettetek részt?
- A versenysorozat egy levelező fordulóval kezdődött. Február hetedikéig kellett kitöltenünk és visszaküldenünk egy 50+5 feladatot tartalmazó füzetet. Ez volt a „belépőnk” a Jedlik Ányos Országos Fizikaversenyre. Mivel a feladatokat sikeresen oldottuk meg, ezért bejutottunk a városkörzeti döntőbe, amit Nyíregyházán, az Eötvös József Gyakorló Általános Iskolában tartottak március 8-án. Innen jutottunk tovább a Jedlik Ányos megyei versenyre, amit szintén Nyíregyházán rendeztek az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolában március 22-én. Itt egy feladatsort kellett megoldanunk, ami számításos és gondolkodtató feladatokat tartalmazott.

- Ebben a fordulóban is szép sikert értetek el, hiszen egy első (Dávid) és egy második (Józsi) helyezést szereztetek. Innen már egyenes út vezetett az országos versenyre?
- Igen, sőt, két országos szintű versenyen is részt vettünk. Először április 23-25-én Nyíregyházán, a Jedlik-verseny országos fordulóján. Itt Dávid harmadik, én pedig negyedik helyezést szereztem - számol be az eseményről Józsi. Ezzel párhuzamosan folyt az Öveges József megyei verseny, ahol a két Jedlik-versenyen elért eredményünket összesítették, és ennek alapján a négy legjobb szabolcsi nyolcadikos jutott tovább az országos megmérettetésre, amit május 21-23-án tartottak Győrben. Büszkék vagyunk rá, hogy mindketten első helyről vághattunk neki ennek az izgalmas feladatnak.

- Egy hónapotok volt tehát a nagy eseményig. Hogyan készültetek a versenyre?
- Sokat tanultunk. Igazgató bácsi és felkészítő tanárunk, Lipcseiné Nemcsik Edit tanár néni is hozott nekünk feladatlapokat. Egy kötelező olvasmányunk is volt, Vekerdi Lászlótól az Így élt Newton. Emellett felkészítőn is részt vettünk, ahol tanár néni segített minket. Itt megbeszéltük, hogy a kísérletek során mire kell majd odafigyelnünk, és hogy hogyan kell egy-egy kísérlet forgatókönyvét elkészíteni.

- Május 21-én délelőtt indultatok a távoli városba. Hogyan fogadtak benneteket Győrben?
- A megérkezésünk után rögtön a szálláshelyre mentünk, a Kazinczy F. Gimnázium Kollégiumába. Itt mindenki kapott egy névjegykártyát, ennek mindig rajtunk kellett, hogy legyen, majd megmutatták a szálláshelyet. Mi, szabolcsiak mind a négyen egy szobába kerültünk - mesélte a történteket Dávid.

- Mennyire tetszett a helyszín?
- Erről megoszlanak a vélemények. A város szép volt, láttuk a bencés gimnáziumot, a bécsi kaput, a Rába-hidat, és Jedlik Ányos találmányaiból volt egy kiállítás, ahol a működésüket is bemutatták. Rossz volt viszont az, hogy a szállásunk mellett húzódott egy vasúti sín, ahol állandóan jöttek-mentek a tehervonatok, és ez kissé zavart minket.

- Milyen szervezett programok vártak rátok?
- Első nap egy irodalmi műsor volt, ahol Öveges József életrajzát mutatták be. Másnap reggel kezdődött a verseny, ez kb. négyig tartott. Utána az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója, dr. Zombori Ottó tartott előadást. Este pedig a Kaláka együttes koncertjét hallgathattuk meg. Harmadnap reggel a Városházán volt az eredményhirdetés, majd indultunk haza.

- Meséljetek a versenyről! Milyen feladatokat kellett megoldanotok?
- Sokféle feladatból állt a versenyt. Voltak gondolkodtató feladatok, ahol pl. meg kellett magyarázni egy fizikai jelenséget, számításos feladatok, fizikatörténeti, kísérleti és jelenségelemző feladatok is.

- Nektek melyik tetszett a legjobban?
Dávid: - Nekem a kísérleti, mert az tevékenyebb, és végül is kísérletek alapján lehet megismerni a jelenségeket.
Józsi: - Nekem a jelenségelemző. Ennél a feladatnál Berkes József mutatott be egy elektromágneses kísérletet, és ezt kellett megmagyarázni. Nekem a kedvenc részem az elektronika, és ebben már én is végeztem kísérleteket.

- Nagyon szép eredményt értetek el mindketten. Józsi, te a középmezőnyben végeztél, Dávid, te pedig harmadik helyezett lettél. Milyen jutalmat kaptatok?
Dávid: - Mindannyian kaptunk egy-egy emléklapot. Én a harmadik helyért könyveket kaptam, illetve a fizikatörténeti feladatok megoldásáért különdíjban is részesültem, szintén könyveket és egy CD-t vehettem át.

- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Józsi: - Fizikus szeretnék lenni, azon belül is feltaláló. Olyat szeretnék alkotni, amit előttem még senki, és amivel az emberiséget szolgálom. Fontos, hogy környezetbarát és olcsó legyen, hogy bárki hozzájuthasson.
Dávid: - Valamilyen fizikával és matematikával kapcsolatos tudományos munkát szeretnék végezni, például az űrkutatásban.

- Gratulálok az eredményeitekhez, és további sok sikert kívánok!
Köszönjük, és ezúton szeretnénk megköszönni felkészítő tanárunknak a munkáját, és azt, hogy mindvégig mellettünk állt, illetve köszönet mindenkinek, aki valamilyen módon támogatott bennünket abban, hogy ezeken a versenyeken részt vehettünk.