Eperjesy Ferenc

Eperjesy Ferenc

Ilyen kis településen mint Tiszabercel egy családról, egy emberről, különösen, ha már ősei több nemzedéken keresztül a falu lakosságát gyarapították, véleményem szerint nem nagyon lehet újdonságot feltárni a többi lakos számára. Ez pedig még hatványozottabban igaz, ha egy köztiszteletben álló családról van szó. Egyszerű feladatnak látszik első ránézésre egy ilyen személlyel riportot készíteni. A gond akkor kezdődik, amikor nem csak napi szintű témák vetődnek fel, hanem az adott célszemély személyiségével mélyebben összefüggő eredmények és események. Ezek után mindig gyöngyöző homlokkal verem a számítógép szövegszerkesztőjének a billentyűit, nehogy a valóság az én kontómra csorbuljon akár pozitív, akár negatív irányban. Ezzel a rövid bevezetővel csak érzékeltetni szerettem volna milyen nehéz is egy számunkra ismert, mégis teljesen ismeretlen emberrel komolyabban elbeszélgetni. Különösen, ha a beszélgetőpartner egy olyan sokoldalú személy, mint Eperjesy Ferenc.

Közismertsége révén önkényesen felhatalmazom magam, hogy túlzottan belemélyüljek a családfájának, illetve családi állapotának részletezésébe, sokkal érdekesebb ettől úgy vélem az a szakmai életút, amelyet Feri bácsi az elmúlt 63 (!) évben maga mögött hagyott. Számomra is megdöbbentő az a számtalan szakmai elismerés, amely az elmúlt évet dicséri. Híven tükrözi ezt az a tény, hogy egy 1997 - ben megjelent mezőgazdasági szakmai lexikonban is rábukkantam a nevére. Ehhez pedig valamit azért tudni kell.

Aláírom azonban: a növényvédelem hálátlan hívatás. Rengeteg olyan befolyásoló tényező csorbíthatja a befektetett munka minőségét, amelyet előre lehetetlen lokalizálni. Ráadásul a növényvédő szerek skálájának bővülésével párhuzamosan a növénykultúrák is egyre rezisztensebbé válnak a kemikáliákra. Beszélgetésünk során megtudtam Feri bácsiról, hogy mindig nagy hangsúlyt helyezett a kísérleti és elméleti növényvédelem gyakorlatban történő áthelyezésére. Több olyan kísérleti programban vett és vesz részt, amelyet igen fényes sikerek koronáztak. Ezek között lehet említeni az 1972 es OMÉK bronzérmet a feketeribiszke dugványtermesztéséért, az 1984 es OMÉK aranyérmet a paradicsom magtermesztéséért, illetve 1994 ben az I. országos kertészeti vetélkedőn uborkamagtermesztésért kapott megyei díjat. Nem kevésbé fontos persze a Számítógépes szántóföldi vegyszeres gyomirtási programok gyakorlati alkalmazása című országos pályázaton az első, míg az Alma környezetkímélő növényvédelme című pályázaton harmadik hely. Mielőtt még a kedves olvasó megrettenne, hogy riportalanyom minden szabad idejét csak kutatással és elméleti felkészüléssel tölti, elárulom, hogy korántsem.

Az eredmények és a szakmai pályafutás mind- mind háttérbe szorul, mikor a családról kezdek kérdezősködni. Mire pedig a beszélgetésünk fonala az unokák irányába gördül, már régen feledésbe merült a molylepke és a peronoszpóra. Feri bácsi szabad idejében szívesen olvas, és előszeretettel űzi a labdarúgást. Bár ez utóbbi egyre inkább már csak elméleti szinten. Marad a kisebb erőfeszítést igénylő sakk, amelynek fénypontja a Ferenc napkor tartandó Hegedűs József kontra Eperjesy Ferenc egész éjszakás sakkjátszma. Az eredményeket pedig a folyékony hallucinogén szerek szervezetre gyakorolt hatása jelentősen befolyásolja. A jövőt tekintve tovább is szeretne még Feri bácsi a környék növényvédelmének aktív részese lenni, valamint a már megkezdett kísérleti programokat sikeresen és eredményesen zárni.

Ezek az eredmények pedig a beszélgetésünk tapasztalatai alapján számomra egyáltalán nem kétségesek. Mindenesetre sok szerencsét és még nagyon sok, jó egészségben átsakkozott Ferenc napi éjszakát kívánok hozzá.